Advent 2. vasárnapjára
2 min read
Tisztelt Lakosság!
Advent második vasárnapja, a remény vasárnapjaA második gyertya arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust.Ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, vagyis az advent liturgikus színe, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt szimbolizálja. Az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.Advent első vasárnapján a lelkünket a hit felé megnyitottuk, most pedig eljött az ideje, hogy abból az erőből másoknak is adjunk.Gondoljuk végig, hogy mi az, amit másokért tehetünk: boldoggá tehet az, ha nem azt nézzük, hogy mit kaphatnánk vissza, hanem pusztán a segítő szerető szándék vezéreljen bennünket. Nem kell nagy dolgokra gondolnunk, egy kedves szó, egy apró mosoly vagy bármilyen kicsi gesztus is jóleshet embertársainknak.Azt kívánom, hogy ez a hét a nyugalom, a belső tisztaság, a szeretet és a béke jegyében teljen!Áldott Adventet kívánok településünk minden lakójának!Aranyosi Ervin – Advent második gyertya…A második is fényre lobban,jelzi, angyal szállt a földre:– Éljetek méltóbban, jobban,s várjatok az újszülöttre!Lelketeket készítsétek, – a világ újjá születhet!Szóljon szívből belső ének,– nyissátok meg szeretetnek!Legyen bennünk könyörület,új megváltónk mikor várjuk.A világ is szebbnek tűnhet,ha utunkat eképp járjuk.Találd meg a belső békét,s majd, ha utad tisztán járod,élvezheted eredményét,egy csendes, békés világot…Koma LászlóGarabonc Község polgármesterehttps://www.youtube.com/watch?v=vLe8LJM-lps